Legutóbbi blogposztjában Róna Dániel is nagyjából ugyanarra a következtetésre jut, mint én korábban, és nem sajnálta a munkát a bizonyításhoz: saját mandátumbecslő programmal végezte azt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Biztos az, hogy nem találjuk egyszer csak kívül magunkat? Kétféle módon is megvalósulhat a szörnyűség: belső (kilépünk, mondjuk népszavazással, vagy anélkül), vagy külső (kitesznek, vagy felbomlik az egész) okból. Vagy egyszerűen elkezdődik egy olyan adok-kapok, amelynek a végén közös megegyezéssel elköszönünk egymástól. 

Állítólag a magyar társadalom nagy többséggel az EU tagság mellett áll, de a kormány jelentős erőkkel dolgozik azon, hogy ez egyre kevésbé legyen így (lásd nemzeti konzultáció). Ha nem a "gonosz EU"-ról szólna Orbán Viktor nagyjából minden megnyilvánulása (azzal a hipnotikus "Magyarország erősödik" lámpával a háttérben), talán még el is hinném, hogy nem játszik Magyarország teljes elidegenítésére "Brüsszeltől", pedig sajnos egyre inkább ez a helyzet. Ha az a célja, hogy Magyarország EU-n belüli függetlenségét növelje, akkor miért sulykolja nap, mint nap, hogy "Brüsszel rossz"? Miért nem végzi csendben a dolgát? Ha meg egyszerűen csak megfelelő ellenségképet keres, akkor miért nem talál mást? Például az Ukrajna területére erőszakosan behatoló, Európát az energiabiztonságnál fogva zsaroló Oroszországot? Nem, velük szemben "tudjuk, hol a helyünk". Képzeljük el a helyzetet fordítva! Úgy, hogy Orbán minden pénteken a Kossuth rádióban arról beszél, hogy "Moszkva beleszól más országok dolgába", majd Merkelt fogadva kijelenti, hogy "tudjuk, hol a helyünk". Nyilván addig megy el, amíg úgy érzi, hogy megteheti. Merkellel megteheti, Putyinnal, ha akarná, sem tehetné. Ilyen szolganépség volnánk? Arra repülünk, amerre fúj minket a szél? És egyébként is: mi lesz, ha Merkel helyett Schulz lesz a kancellár? Visszatérve a társadalom EU ellenes puhítására: én tényleg nem értem, miért van erre szükség ekkora dózisban. Ehhez számomra az ellenségképgyártás, és a függetlenség melletti szabadságharcos elköteleződés sem elegendő érv. 

Jelenleg azért nem szólnak vissza keményen nyugatról, mert pontosan tudják, hogy Orbán malmára hajtanák vele a vizet; ő ugyanis még jobban elkezdene brüsszelezni. De azzal is az ő malmára hajtják a vizet, ha nem tesznek semmit. Ha viszont jönnek új vezetők (akár Schulz, Macron), jöhet egy új politika is, egy keményebb fellépés "Orbán Magyarországa" ellen. Ha logikusan nézzük: bizony, igazuk lenne. Schulz mindig az Orbán elleni markánsabb kiállást képviselte (az Európai Parlament elnökeként), Macron pedig a Mag-Európa híve... Egy ilyen felállás esetén elkezdődhet egy olyan adok-kapok, amelynek nagyon rossz vége lehet (és lehetséges, hogy Orbánék éppen erre játszanak).

Persze fel is bomolhat az egész EU: ha a franciák Le Pennel, és a hollandok Wildersszel kilépnek, akkor nem sok értelme marad a közösségnek... Ugye, hogy mindezek tükrében már nem is tűnik annyira lehetetlen szcenáriónak az, hogy kívül találjuk magunkat? 

Nos, ezért drukkolok, hogy a Fidesz ne szerezzen abszolút többséget 2018-ban az Országgyűlésben. Újabb négy év: sok idő. Az alatt ezek a sötét véleménymanipulátorok el tudják érni, hogy egyedül maradjunk Európa közepén - egy nagy medve ölelő karjai között. Ha 50% alatt maradnának, a többi párt talán meg tudna egyezni egy új választásról, arányos rendszerrel. Egy ilyen, arányos szavazáson már esélye sem volna a Fidesznek az abszolút többségre - talán soha többé. És jóval kevésbé lehetne a továbbiakban brüsszelezni. Ennyi az egész. Nem azért tartom ezt fontosnak, mert MSZP-s, DK-s, vagy Jobbikos lennék. De a nyugati típusú fejlődés kérdését lényegesen fontosabbnak tartom, mint a pártpolitikai szempontokat. Egyszerűen nem lehetne ugyanúgy, az erő pozíciójából szónokolni az EU ellen, mint eddig.

A dizájn. Az LMP történetesen zöld, a Momentum lila. A Momentum minden megjelenésével hangsúlyozni szeretné, hogy "trendi fiatalok vagyunk, akiknek egyszerűen elege van abból, hogy nincs szappan az iskolában", az LMP kevésbé, inkább konkrét témákra fókuszál. A Momentum valami olyasmi szeretne lenni, amit Orbán a Fidesztől akarna (fancyk, trendik, szexik). A világkép szempontjából nem sok különbség van köztük az alapján, ami eddig kiderült. Együtt szedik az aláírásokat az olimpia megrendezéséről szóló népszavazás megtartásáért. Ugyanúgy a huszonegyedik század pártjainak tartják magukat, meg akarják haladni a huszadik század törésvonalait, le akarják váltani a régi elitet, a korrupciót tartják az egyik legfontosabb problémának, megnyitnák az ügynökaktákat, hiányolják a baloldalról a nemzetben való gondolkodást, foglalkoznának a vidék problémáival, a szegénységgel vennék fel a küzdelmet, harcba indulnának az Orbán-kormány által fenyegetett szabadságjogokért. Tehát nemzeti, szociális és liberális minimumban gondolkoznak. Mindkettejüknek az volt a terve, hogy az establishmenttel szembeni ellenszenvet meglovagolva nagy párttá válnak, majd, a belső, világnézeti különbségek mentén akár fel is robbanhatnak. Ez az LMP esetén azóta már részben meg is történt, a PM kiválásával. 

Mit jelent ez? Azt, hogy az LMP annak idején kifejezetten jó ötlet volt, ha nem tudtak azóta sem új rést találni a politikai piacon. A fideszesek azzal vádolják az LMP-t, hogy színtelen, szagtalan. Miközben számtalan ügyben fejtették ki véleményüket (hajléktalanság, Székelyek menete, Kishantos, stb..). Tény, hogy a nemzethez nem úgy viszonyulnak, mint agy focidrukker a kedvenc csapatához (ahogy pl. Orbán Viktor, többek között a legutóbbi évértékelője alapján), hanem fontos nekik a nemzet (életszínvonalának is) felemelése. És ennek ellenére csak 5%-ig képesek jutni.

(MTI Fotó: Bruzák Noémi)

E két párt számára ma a legrosszabb forgatókönyv az,hogy egymástól elvéve a szavazatokat mindketten kiesnek 2018-ban a Parlamentből. Ez nem valószínűtlen. Akik pedig kigondolták a Momentumot, vállalták ennek kockázatát, ahelyett, hogy megpróbálták volna újra felépíteni az LMP-t. A Momentum az elmúlt három év talán legígéretesebb politikai projektje, a feléje irányuló médiafigyelem alapján. Kigondolói tudták, melyik pillanatban kell belépni a piacra (a nevük is erre utal). Nem arról van szó tehát, hogy meggondolatlanul cselekednének. Hanem arról, hogy ezt látták az utolsó esélynek. Csinálni egy új LMP-t, de eltérő dizájnnal. Az LMP ellen szóló egyetlen érv, hogy túlságosan régóta nem tudnak megerősödni, tehát nem árasztják az erő auráját. Csinálni kell tehát egy új mozgalmat, amelynek az az egyetlen előnye a korábbihoz képest, hogy új, nem lehet rájuk sütni, hogy "régóta ott vannak és nem csináltak semmit" (aki ezt mondja, általában nem szavazott az LMP-re, tehát maga sem tett érte semmit, hogy ők tehessenek). A Momentum valószínűleg ugyanúgy nem lesz tömegpárt, mint ahogy az LMP sem lett az. Valószínűleg annyira sem viszi majd, mint az LMP, mert nem mondanak újat, tehát nem találtak piaci rést (hacsak nem a dizájnnal). A kitalálóinak mégis megérte ez az egyetlen szempont - az új megjelenés - a megalapítását. Ennyire nincs öltet. Ez tényleg tragikus.

Félreértések elkerülése végett: ez nem egy erkölcsi kioktatás, nem plágiumvád, nem olyasmi, mint amit a Jobbiktól szoktunk hallani ("a Fidesz ellopja az ötleteinket!"). Szerintem teljesen legitim dolog újracsomagolni valamit, ugyanis tényleg nehéz kiszámítani, hogy mennyire lehet fontos a külalak, vagy a megfelelő pillanat. Én drukkolok a Momentumnak. És én sem tudnék jobbat kitalálni, mint az LMP újracsomagolása, úgyhogy nem akarok nagyokos sem lenni, aki számon kéri a "baloldal" "ötlethiányát", miközben magam sem tudok jobbat mondani. Csupán kifejezem a szomorúságomat, hogy nincs jobb ötlet. És hogy ennyire fontos lehet a látszat. 

Szerintem az egyfajta csoda (vagy csak Vona Gábor jobban tisztában van azzal, hogy mit engedhet meg magának), hogy a Jobbik a "néppártosodással" nem bomlott fel. Nagyon sokan rendkívül csalódottak lehetnek Vona új politikája láttán. Minden esetre nehéz lehet azzal a kognitív disszonanciával élni, amit a Jobbik radikálisai átélnek: hittek az örök hűség katonás eszméjében, miközben valaki hátulról már sugdos a fülükbe. Azt sugdossa, hogy az egyoldalú hűség nem is feltétlen érték: ha egy személyhez vagy hűséges, az elárul téged, ha egy eszméhez, amit nem értesz teljesen, az is elárulhat téged (lásd: a forradalom felfalja gyermekeit). A politika legalábbis erről szól. Ennek vagy nagy apátia lehet a vége, vagy lázadás. 

Ha a 2018-as választásra gondolunk, szerintem lassan csoda kell ahhoz, hogy ne bizonyosodjon be: a Jobbik ezt nem nyerheti meg. Akkor Vona Gábor eltaktikázta magát? Nem valószínű. Ő nem elégszik meg a Fidesz 50% alá szorításával, számára ez nem siker. A Jobbik az eredeti, szubkulturális attidűdjével ("kamaszkor") valószínűleg nem tudott volna választást nyerni 2018-ban. Így, a néppártosodással erre még kevesebb esélye lesz, viszont 2022-ben több. Addigra jobban elfelejtik az emberek, hogy mi volt a Jobbik korábban, és egy, a Szerb Haladó Pártéhoz hasonló forgatókönyv is lehetségessé válik. 2018-ig viszont szerintem nem fognak profitálni a középre tolódásból: a radikálisok kiábrándulnak (otthon maradnak, ad absurdum, a Fideszhez csapódnak), vagy szélsőséges esetben látványosan szakítanak a Jobbikkal. Új szavazókat nem hiszem, hogy addig meg tudnának győzni: aki eddig hajlandó volt rájuk szavazni, az eddig is hajlandó volt (lsd. Ózd és Tapolca), aki pedig nem, az ezután sem lesz az. Ma már nem abban a korban élünk, amikor egy hanukai köszöntő kitörést jelenthet valamiféle karanténból. Karantén nincs többé. Valószínűleg az internet vetett neki véget. Ezt épp a Jobbik korábbi látványos előretörése bizonyította. Viszont, ha szépen lassan, a felejtéssel párhuzamosan felvállalnak olyan ügyeket, amelyek a Fidesz, vagy a baloldal támogatói számára szimpatikusak, 2022-ig akár látványosan is megerősödhetnek. 

A Jobbik számára talán katasztrófa-forgatókönyv a szakítás, ugyanis egy olyan, radikális párt kiválása, amelyben a szubkultúra legismertebb arcai és szimbólumai szerepelnek, komoly érvágás lenne: egy ilyen párt szerintem kifejezetten sok szavazót lenne képes elvinni a Vona-párttól, akár nagyobbá is válhatna nála. De ők ismerik a belső közvélemény-kutatásokat, nem én. Lehet, hogy ha ismerném, már nem is tűnne annyira úgy, hogy Vona pengeélen táncol.

Számomra prioritás a Fidesz 2018-as kisebbségbe szorítása, ezáltal a választási rendszer arányossá tétele, az ország Európai Unióban, polgári fejlődési pályán tartása. Én már nagy valószínűséggel sohasem szavaznék a Jobbikra. Távol állnak tőlem. 

Elöljáróban: most nyilván le leszek libsibolsizva, de a világ nem mindig olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, vagy amilyennek láttatni akarják.

Van egy olyan közkeletű tévedés, hogy a Fidesz hatalmas, Európában egyedülálló támogatottsággal bír Magyarországon, ebből következne egyesek szerint, hogy 2018-ban legyőzhetetlen. A nagyon jelentős választói felhatalmazás igaz volt 2010-ben: az akkor megszerzett közel 53% szép teljesítmény volt, de talán a Fidesz támogatói is elismerik, hogy az akkori ellenféllel szemben, az akkori helyzetben nem volt nehéz: sokakat a Gyurcsány-(Bajnai)-kormánnyal szembeni ellenszenv vitt az urnákhoz a Fidesz mellett voksolni. Én teszem hozzá: ekkor még a Fidesz nem mutatta ki a foga fehérjét. A 2014-es, közel 45%-os eredménynél jelenleg is regnáló közép-európai kormánypártok is értek el jobb teljesítményt, így az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Párt, vagy éppen a nem is olyan régen megválasztott, jelenleg épp tömegtüntetésekkel támadott román PSD. Az már más kérdés, hogy a magyar választási rendszernek köszönhetően ez az eredmény nemhogy koalíciós kényszerhez nem vezetett, hanem kétharmadot jelentett az Országgyűlésben a Fidesznek.

Azóta eltelt közel három év. Sokan mondják: a menekült- és migránsügy innen tovább javította a Fidesz pozícióit. Ez így nem igaz. 2014 őszén, elsősorban a kitiltási botrány, és az akkoriban lelepleződött korrupciós ügyek (Lázár-örökség, Szijjártó-villa, stb..) hatására népszerűségük egy-két hónap alatt a teljes népesség körében több közvélemény-kutató szerint 10% körüli értéknyit esett. Ezután jött a menekültügy, amellyel még csak az eredeti állapotukba sem tudtak visszakapaszkodni: érdemes Török Gábor táblázatát tanulmányozni. Hogyan lehetséges az, hogy a 2010 óta tapasztalt lassú, tagolt, de mégis nagyon egyértelmű visszaesés ellenére a teljes népesség körében a Tárki, a Medián, a Nézőpont és a Századvég ma is a 2010-es választáson elért 35%-os támogatottsághoz hasonló adatokat mér nekik? Úgy, hogy rendszeresen fölülmérik a Fideszt, különösen a teljes népesség körében. 2010 májusában, közvetlenül a választások után 42%-51%-on mérték, a választáson elért 35%-hoz képest. 2014 márciusában 32%-38%-ra becsülték, a választáson elért 27%-kal szemben. Most pedig 25%-36%-ra teszik a támogatottságukat. Természetesen, tisztában vagyok vele, hogy a teljes népesség körében két választás között tapasztalható visszaesések a kampányidőszak hiányának is köszönhetők, de a többi párt nem esett vissza ilyen arányban, volt, amelyik (DK) még erősödni is tudott. Mindezek alapján a Fidesz jelenlegi állapotában nem gondolom, hogy a szavazók között a 2014-ben elért 45% fölött állna.

Természetesen jó kampánytémákkal, és egy "erős" kampánnyal (a pénz és a vastag bőr megvan hozzá) ehhez képest tudnak növekedni, de az unalom, az elégedetlenség és a tapintható korrupció az ellenkező irányba is elbillentheti a mérleget. Márpedig hiába a 45%-os kétharmad, ha ez alatt gyengül a Fidesz, már egyre több egyéni választókörzetet is elveszít - a veszteség jobban visszaüt, mint amikor 53%-ról 45%-ra estek vissza. A jelenlegi, hárompártinak tűnő rendszerben nagyjából 38% alatt veszíti el az abszolút többségét a Parlamentben a Fidesz (ha úgy számolunk, hogy ebből a veszteségből a baloldal és a Jobbik hasonló mértében profitál). Ne mondjuk, hogy ez lehetetlen. Természetesen fontos kérdés, hogy mi történne egy fideszes relatív többségű Országgyűlésben, de erről majd később.

A címben feltett kérdésre adott válasz egyesek számára evidencia. Nem nekik szól ez a poszt. A poszt azoknak szól, akik naivitással vádolják a "régi világrendet", a Nyugat elsőbbségét elfogadókat (lsd. "Amerika is használ csúnya titkosszolgálati eszközöket", legutóbb épp az USA elnöke mondott hasonlót: http://444.hu/2017/02/05/trump-szerint-az-sem-gond-ha-putyin-egy-gyilkos-mert-az-egyesult-allamok-sem-artatlan), de ők maguk a világrendet megkérdőjelező pártok globális előretörésében egységes koncepciót látókat összeesküvés-elmélettel vádolják. Tulajdonképpen senki nem állította, hogy a Nyugat nem igyekszik megvédeni magát - akár a tömeg manipulálásával is. De az oroszok (a titkosszolgálatuk, az FSZB; illetve a katonai Felderítő Főcsoportfőnökség, a GRU) az utóbbi időben tökélyre fejlesztették ez irányú tevékenységüket.

Valaki előállhatna egy más magyarázattal, hogy miért törnek elő - globálisan - a világrendet megkérdőjelező, elsősorban szélsőjobbos pártok, mozgalmak, híroldalak, közösségek, stb...  Általában a baloldalra jellemző magyarázat, hogy a nyugati "kisember": egykori ipari munkások, kékgalléros dolgozók, esetleg a vidékiek, vagy az öregek (vagy azok, akikre az összes leírt jelző illik) válságban vannak, rosszul élnek. A marxizmusra jellemző valóságmagyarázat, hogy az egyedfenntartási ösztönnel kapcsolatos vágyak kiélésében tapasztalt nehézségek vezetnek a gyűlölethez, a szélsőséges eszmék terjedéséhez, a háborúhoz. A mi nyugati világunkban az ilyen ösztönök kiélése jelentősen könnyebbé vált az ipari forradalom óta, ezt a jelenséget nevezzük haladásnak. De ha "csupán élni" ilyen egyszerű, akkor miért is vannak háborúk? És vajon miért válnak nyitottá a világ rendjének "alternatív" értelmezéseire (pl. alt-right) a leszakadó tömegek, ha van mit enniük, tudnak ruházkodni, sokféle más dolgot is megengedhetnek maguknak, többnyire pl. évi egy nyaralást a Bahamákon? Mert nem tudnak New Yorkba költözni? A New Yorkba költözésre irányuló vágy része lenne az egyedfenntartási ösztönnek? Szerintem tévednek a marxisták. Ez a vágy a hatalmi (Alfred Adler volt ennek a területnek a kutatója) és a szexuális (ennek pedig Freud) ösztönökkel, tehát a fajfenntartással van összefüggésben.  A köztudatban: aki New Yorkban él, az fölötte áll annak, aki a vidéki Pennsylvaniában él, és bizonyára nagyobb a lehetősége szexuális vágyainak kiélésére is (ezt erősítik az olyan sorozatok, mint a Szex és New York, és ezért tapasztalhatjuk sokszor, hogy a vidékiek számára a nagyváros sok esetben valamiféle erkölcsi fertőként jelenik meg). Az egyedfenntartás lehetősége a haladásnak megfelelően növekszik időben, de a  hatalomhoz és a szexhez való hozzáférés időben állandó marad.

Nos, az erre való rádöbbenést - miszerint "neked rosszabb, mint nekik" - használták ki a fentebb említett mozgalmak. Az elégedetlenség korábban is megvolt - amióta világ a világ, ez létezett, és létezni is fog - de ezek az "alternatív" mozgalmak (pl. Alternative für Deutschland) adtak neki hangot. Ezt követte a hamis illúzió, miszerint "ti, a nép is lehettek hatalmasok", ezért lehet populistának nevezni ezeket a mozgalmakat. Ezért nem a népnek kenyeret és alapbért ígérő, marxista alapokon nyugvó baloldali, hanem az "újból felemelt fejeket" ígérő - többnyire szélsőjobboldali - mozgalmak indultak növekedésnek. De micsoda növekedésnek! Érdemes megnézni, hogy hogyan változott e pártok népszerűsége az utóbbi években, majd ezt összevetni Trump megválasztásával és a Brexittel. Amíg a 90-es években a MIÉP egy jó esetben 5%-os kispárt volt, a Heti Hetes tréfáinak állandó elszenvedője, ma lassan evidenciaként kezdik emlegetni, hogy Csurkának igaza volt - tudniillik Soros. Egy ilyen mértékű világképváltozás nem megy végbe magától, a világ számos pontján, nagyon hasonló menetrendet követve. Ez annak az eredménye, hogy az internetet - tehát a nyilvánosságot - elözönlötték azok a tartalmak, amelyek az alternatív (lsd. a MIÉP annak idején harmadik útnak nevezte magát: "se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar"  - tehát alternatív), így az észak-atlanti világ elsőbbségét elutasító világrendről való beszédet és annak elfogadását természetessé tették.

Úgy vélem, hogy ez egy kívülről elősegített folyamat, és ezt számtalan hír erősíti meg, amelyeket azért vagyok hajlamos elhinni, vagy megfontolni ezek igazságát, mert egybevágnak azzal, amiről írtam, tehát az "alternatív" mozgalmak hirtelen és drasztikus megerősödésével.Természetesen tudjuk, hogy pl. Litvinyenko nem magától halt meg - nos, akkor miért gondoljuk, hogy az orosz titkosszolgálat nem mozgat meg minden követ hatalma növelése érdekében? Főleg, ha az egybeesik a tapasztalatainkkal a közvélemény változásáról? Azt hiszem, ennek tényleg evidenciának kellene lennie.