Edintone

Edintone

Trollkormány

2017. március 27. - Edmonton2

Mi a racionális magyarázata annak, hogy a magyar külügyminiszternek az előző hét folyamán EU kurva anyját (korábban Obamáét) emlegető, tömeggyilkos, áldozatait akár saját kezűleg kivégző véreskezű fülöp-szigeteki kormányfőhöz kellett sietnie, majd a tárgyalás után új dimenzióba léptetni a Fülöp szigetekkel való együttműködést? Egy olyan országgal, amellyel amúgy igen jelentéktelen a külkereskedelmi kapcsolatunk. Mindezt az azeri baltás gyilkos esete, vagy Putyin közvetlenül a Krím elfoglalása után történő fogadását követően.

Elsőre az jut eszembe, hogy a jóérzésű embereket akarja bosszantani. Pedig több értelmes magyarázat is adható. A legjóindulatúbb az, hogy az Egyesült Államok térségből való kivonulásával, és a Fülöp-szigetekkel való kapcsolatuk elromlásával rés nyílt a külkereskedelmi piacon, amire Magyarország minél hamarabb le akart csapni. Valószínűleg egy, a Fidesszel még szimpatizáló szavazó valahogy így érvelne, ahogyan Putyin fogadását és a baltás kiadását is hasonlóképpen indokolták meg. Mindez félreteszi a lelkiismereti megközelítést, természetesen magas labda ilyenkor a 2010 előtti (szerintem helyénvaló) moralizálás után hatalomra kerülő Fideszt emlegetni (amely sok esetben most is erkölcsi érveléssel él, például az olimpia ellenzőinek hazaárulózása).

Egy fokkal rosszabb, de valós indok a következő: az EU provokálása. Mintha azt várnánk, hogy végre az EU visszaszóljon valamiért, és akkor lehet sírni a gonosz gyarmatosítók miatt. Egy hete még ez az ember az EU-t "kurvaanyázta", de ennél is nagyobb baj, hogy ezreket ölet meg önbíráskodással. Nem lenne dolgunk abban az országban, az EU joggal kritizálhatná a látogatást, és akkor lehetne egy jót ballibezni. Mint a múltkor, amikor Orbán elképesztő tudatlanságról tanulságot téve, vagy inkább szándékosan ferdítve a tényeket összekeverte az Emberi Jogok Európai Bíróságát az EU szerveivel, de legalább tudott liberálisozni egy jót.

És itt jön a legszomorúbb indok: igazából ez a lépés nem sérti a Fidesz által kialakítani kívánt "gonosz komcsik kontra hazafias illiberálisok" bináris logikát. Aki Dutertét kritizálja, még az is lehet egyszerűen csak "libsi" egy ilyen felosztás szerint, hiszen végül is Duterte maga is csak az Orbán-kormány hagyományos ellenségképeinek az ellensége: a drogosoké, Obamáé, Ferenc pápáé, az EU-é, a liberálisoké. Ha nem akarunk fizikai fájdalmat okozni a szavazóinknak a világ bonyolultságára rámutatva, akkor az "ellenségem ellensége a barátom" logikát használhatjuk, így még Duterte is lehet példakép (túl sok kritikát nem is kapott Szíjjárótól). Tehát van bármilyen hasonlóság Duterte rendszere és Orbáné között? Ezt szeretnék láttatni? Fontosabb a fenntartani kívánt bináris logikánk pólusai közötti feszültség szándékos gerjesztése, mint annak a szimpla hangsúlyozása, hogy Magyarország normális ország, amely nem tárgyal a Fülöp-szigetek véreskezű elnökével? Ezzel már több szavazatot lehet szerezni? Ez az igazi trolltempó. Utólag elismerem: azokban az időkben, amikor az Iszlám Állam megszületett, féltem tőle, hogy egyesek szemében ők is a hazájukat védő arab mártírok lesznek. Tévedtem. Soros György, és a háttárhatalom által irányított provokátorok lettek, a talpig becsületes Aszad ellenében harcolva, akik szándékosan idézték elő, és irányítják, sőt, felhasználják a menekültválságot. A jobboldal egy része pedig pillanatok alatt vált iszlámbarátból iszlámellenessé, csak nehogy szembe kelljen menni a bináris logikával.

A bejegyzés trackback címe:

https://edintone2.blog.hu/api/trackback/id/tr4412375621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.28. 05:41:42

Fülöp-szigeteki véres diktatúra? Ez liberárról magyarra fordítva azt jelenti: ott demokrácia van, mely nem tetszik a brüsszeli pedofiloknak, Sorosnak, s pár globálkuláknak.

Ne vedd be a liberális propagandát!
süti beállítások módosítása