Már, aki annak érzi. Én például biztosan. Szerintem remek kisfilm a Mindenki, annak ellenére, hogy zárójelenet hamis illúziókat kelt: néha nagyon jól esik reménykedni. Hátha nem is hamis illúzió az emberek alapvető jósága, tisztasága (sajnos az pedig). Mindenesetre, szerintem a reménykedés jóval kisebb hiba, mint amekkora bűn a "nem lehet más" típusú manipuláció.

Egyesek szerint a kisfilm túlságosan liberális (bántják szegény tanárt a gonosz gyerekek), mások szerint Erika nénivel az a baj, hogy hagyja, sőt, beleneveli a gyerekekbe, hogy mások hátán jussanak előrébb (a tátogók). Egyébként is, Erika néni csak jót akart a tátogó gyerekeknek (elutaznak Svédországba), a teljesítményt díjazva (láthatólag jobban szereti a jól éneklő gyerekeket), még másoknak is juttat morzsákat, igazi jófej. A valóság ezzel szemben az, hogy Erika néni végletekig sikerorientált, ami az én keresztény nézőpontomból eleve jellemhiba. De mindenki a maga szemszögéből éli az életét, túléltek már az emberek sok, végletekig sikerorientált embert (igaz, sokat meg sajnos nem). Mindenki lehet végletekig sikerorientált, otthon, a négy fal között. A kiközösítéssel való zsarolás, mint elfogadható módszer a siker érdekében, több ennél.

Itt a lelkek korai megnyomorításával van a probléma. Azzal a két mondattal, hogy "Zsófi, a többieknek ezt nem mondjuk el. Ugye nem akarod, hogy azt gondolják, hogy nem vagy olyan jó, mint ők?". Erika néninek több lehetősége volna, hogy megoldja a felmerülő problémát: megmondhatta volna az igazgatónak, hogy nincs annyi jó (versenyt nyerő) hangú gyerek az iskolában, hogy kitegyen egy nagy, és szép kórust. Vállalhatta volna mindenki előtt, hogy beállít tátogó gyerekeket a kórusba, mert szépek így együtt. Engedhetett volna mindenkit énekelni, az igazgató kérésének megfelelően, és így, bár nem jutott volna el Svédországba a kórussal, a munkáját el tudta volna végezni. Azért nem volt annyira szörnyű a kis Zsófi hangja.

Ő inkább megzsarolta a gyerekeket azzal, hogy a "többiek azt fogják gondolni...". Ezzel a zsarolással van a baj. Egy valódi osztályban (vagy, bármilyen emberi közösségben) ugyanis messze nincs annyi szolidaritás, mint amennyi bennük volt. Egy ilyen beszélgetés nyomot hagy a kisgyerekben, és azt sugallja, hogy a közösség elsősorban elvár, követel, és, ha nem teljesítesz, kiközösít: ugyanazt a "sikerorientáltságot" adja át, amit magán Erika nénin is tapasztalhatunk. Erika néni az emberi esendőségre, kiközösítésre való hajlamra rájátszva próbálja biztosítani a maga hatalmát. Mert valójában még sokat tapasztalt felnőttek sem képesek a szolidaritás filmben látott szintjére, nem hogy az egymással a legtöbb esetben kifejezetten gonoszkodó, egymás hibáira kíméletlenül lecsapó gyerekek.

Erika néni nem Darth Vader. Nem Szauron, nem Voldemort. A saját szemszögéből valószínűleg nem lát kivetnivalót a pedagógiai módszereiben. Csakhogy így gyűrűzik be hétköznapjainkba a gonoszság.